Már csak napok (hetek, hónapok) választanak el attól, hogy beköltözzek a csodás új lakásunkba, aminek megszerzéséről már itt írtam. Nagyobb, olcsóbb, közelebb van a sulihoz és még fürdőkádja is van. Mi kell még?
Az előző szemeszter végén minden ruhámat s a biciklimet becsomagoltam, s anyám határozott utasítására hazaküldtem az árvatransszal. Nem biztos, hogy jó döntés, de sebaj. Maga a doboz szerzés is már eyg külön kaland volt- egy nap felkerekedtünk, s körbejártuk a környék összes boltját, hogy nagy karton dobozt kuncsorogjunk tőlük. Kezdtük a környék legmultibb helyén a Sainsburyben, ahol azt mondták, hogy sajnos épp előző nap este dobták ki mind. Mentünk hát a snob Waitroseba, ahol csak söröskartonokkal tudtak volna szolgálni. Ezután végigkérdeztük a főutca összes boltját, de vagy sohase volt nekik, vagy épp most dobták ki a dobozokat. Már indultunk haza, feladva minden reményt, amikor a hardware store-ba, mint utolsó mentsvárba tértünk be. Meg is dobtak 2-3 akkora dobozzal, hogy az erős szembe szélben szinte haza se tudtuk vinni.
Jött hát a következő kaland, mert bár az árvatransz már keddtől esedékes volt, hívtak, s mondták, hogy egyedül szombaton tudnak jönni. Az MCM Expo napján, amire már meg volt a jegyem. Sebaj, mondom, itt ez a kis remek recepció, szedjék fel onnan, oké? Persze, hogy oké. A recepciónak is. Szombaton, jött a telefon - a legnagyobb tumultus közepén álltam, végtagok mindenütt- , hogy hajjaj, nincs meg a recepció. Mondom nem olyan nehéz azt eltéveszteni, bemennek a kék kerítésen belülre, ott van rögtön jobbra. Kék kerítés? Miféle kék kerítés? Kiderült hogy a GPS-e egy kicsit eltájolta szegény sofőrt, s nem egészen a koli udvarára érkezett meg, így hát megkérdezte az útírányt egy járókelőtől a lehető legízesebb magyar akcentusú angolsággal amit valaha halottam. Azonban a járókelő csodák csodája megértette. Pár perc múlva jön a hívás, hogy te, itt a recepció, de nincsenek csomagok. Ekkor már kicsit mérgelődtem, hisz előző nap külön megbeszéltem a recepcióssal mindent, leírtam neki az árvatransz nevét, majd egyenként kínkeservesen beszállítottam- az udvaron árválkodó bevásárlókocsik segítségével- a dobozokat, s mindet szépen felcimkézve elhelyeztük az oldalsó szobában. Az árvatranszos pasi oda is adta a telefont, s szépen rávezettem a recepcióst a megoldásra.
A maradék cuccaimat a Shurgardnál helyeztük el, a norvég lakótársammal együtt egy kis 10 négyzetméteres raktárba. Szintén bevásárlókocsikkal toltuk oda a dobozokat, mert szerencsére a raktár ott volt nem messze Seething Wellstől. A kérdés csak az volt, hogy Surbitonből hogyan visszük majd át Kingstonba a cuccokat, de erre a norvég lány azt mondta, hogy ő úgyis vissza jön majd Augusztusban, hogy letegye az elhalasztott vizsgáit, úgyhogy majd akkor elintézi.
El is intézte, sitty-sutty fogadott egy költöztető gárdát, s át is vitt mindent innen oda. Mióta ott lakik, hetente ad tájékoztatást a házról, pl. szó volt az internetről, s hogy melyik szolgáltatónál vegyük meg. Mi erre azt mondtuk, hogy rá bízzuk, csak legyen elég gyors s ne túl drága. Ne féljünk, mondta, ő kapitalista, s az hajtja, hogy megtalálja a legjobb ajánlatot. Meg is találta, már van is internetünk elvileg. Csak amikor az ügyfélszolgálatot hívta ijedt egy kicsit meg, mert a tengerentúli pasi a bollywoodi színészekről szeretett volna csevegni vele. Mokusunk is van, reggelente egy közeli fán ordt, de amikor kint reggelizett, lejött hozzá, s a kezéből evett. Meg pókunk is, valami hatalmas, s nem számít hányszor söpri ki, mindig visszajön.
Na vele nem szeretnék találkozni, de amúgy már nagyon várom a beköltözést. Úgyhogy vigyázz ház, mert Szeptember 9.-e már közeleg!
ZN.
1. Egyáltalán nem hoztad haza az összes ruhádat. Legalább egy nagy doboznyi kint maradt.
VálaszTörlés2. Egyszer már elmondtam az érvet, majd megismétlem, mert feledékeny vagy.
3. Legalább kiderült, hogy kicsi a bicaj. Az már itt marad.