Cardiff

Pénteken, az első bemutató napján kapta egy hívást egy ismeretlen angol számról. Ebédszünetben visszahívtam, de a fickó aki felvette eképp válaszolt (angolul) 'bocs, épp úton vagyok, úgyhogy nem tudom, hogy ki vagy, de majd visszahívlak.' Nahát, gondoltam, ez aztán különös. De végül mindre fény derült, amikor később még azon a napon visszahívott s felkért, hogy legyek az önkéntes a holnapi  Cardiffi túrán. Ezúttal magyarul beszélt a fickó. A feladatom annyiból állt, hogy leellenőrzöm mindenki jegyét, s megszámolom, hogy mindenki a buszon van-e amikor vissza indulunk, cserébe pedig visszakapom a jegyem árát. Miért is ne, elvállaltam a dolgot.

Másnap reggel hatkor keltünk, s álmosan célba vettük a találkozóhelyet, Euston St Pacrast. Addigra már sms-ek tömkelege tudakolta tőlem, hogy hogyan is kell eljutni oda. Megnéztem a térképet s válaszoltam nekik. Mint kiderült a számomat közzétették egy e-mailben, hogy mindenki engem nyaggasson, s ne a google térképet. A helyszínen találkoztam a másik önkéntessel, aki szintén egy magyar lány volt, s akinek már volt egy kicsit több gyakorlata, mint nekem, úgyhogy igyekeztem ráhagyatkozni. 

Na de végül is elértünk Cardiffba, ahol a Nemzeti Múzeum előtt leraktak minket a buszról. Egy jó félóra sétálás, s már el is értük a célunkat: az öblöt. Itt áll a Doctor Whoból és Torchwoodból talán ismerős Millenium Center:

A vörösre mázolt konferencia központ:

És kicsit lejjebb a parton a Torchwood bejárata ahol a Iantora emlékezők gyűlnek.

Lejjebb a parton áll a Norvég templom ami belülről egy étterem.

És persze a Doctor Who kiálítást, ami számunkra kötelező volt.
A helyzet az, hogy bár öt órát tölthettünk Cardiffba, mivel ennyire messze parkol a busz, egy órát csak arra pazarolsz, hogy ide-oda sétálj, úgyhogy mindig marad valami, amit nem láttál.

ZN.

A kettős válság

Pénteken eljött hozzánk egy nagyon neves építésziroda vezetője, hogy elbírálja a Ted Baker felhívásra készülő terveinket. Na ettől már mindenki befosott. Hát még amikor kiderült, hogy ez még semmi, de egy még nála fontosabb ember, a Ted Baker igazgatója maga jön el három napra rá, akkor többen is ágynak dőltek. Én meg csak fogtam a fejem, mert persze, hogy pont ezen a hétvégén megyünk Cardiffba, a három napból kettőt csinálva.

Tetézve mindezt, a tutor természetesen azt találta ki, hogy én menjek elsőnek, úgyhogy gondolhatjátok, hogy nem sokat aludtam előző nap. Na, mindenesetre az első bemutató a Flitch igazgatójával jól ment, imádta az ötletemet - ahogy a tutorok is- s irányítása alatt mindenki bemutatója érdekessé vált.

Az első sor a kutatás a  Ted Baker célcsoportjáról, meglévő boltjairól, imigéről stb. A második sor kutatás az épületről amit találtam, s ahová tervezem a boltomat. Ami azután következik az pedig az ötletemet próbálja elmagyarázni. De még mielőtt belemennék abba, el kell mondanom, hogy a felhívás úgy szólt, hogy tervezzünk egy boltot a Ted Bakernek, ami egy történethez van kötve. Az én történetem pedig végül az lett, hogy Ted hosszú utazásai során a föld körül elkezdett állatokat és növényeket gyűjteni, mint egy igazi brit, s hazavinni őket. Végül amikor már a gyűjteménye elég pofás lett akkor úgy döntött, hogy megosztja a nagyközönséggel, s ím megnyitott a világ első állatkert-ruhaboltja. Ta-dáá. 

Az első prezentációmban még úgy volt, hogy a különböző égövek szerint különböző hangulatú részek lennének, de ezt meglőtték, úgyhogy szűk két nap alatt át kellett dolgoznom az egészet egy Rousseau dzsungel festmény hangulatú dologgá (ami az eredeti-eredeti ötletem volt). 

eredeti dzsungel ötlet

sivatag

szubtropusi monszun

szavanna

Sarkköri

Ezek aztán úgy mentek volna körbe egymásba olvadva, mint az éghajlati övek a földön.

De mindez ment a kukába, s ehelyett a sokminden helyett kellett valamit kitalálnom két nap alatt.

Úgyhogy keddre virradva már így nézett ki a prezentációm:

(a papagályhoz a tutorom ragaszkodott)

Na, tehát a következőképp néz ki a dolog: három féle cuccból épül fel a belső. Egy az igazi dolgok, igazi növények, állatok, mint lepkék, madarak, kígyók stb. Kettő az absztrakt dolgok, a levélmintás tapéta, tigris-, leopárd-, zebra szőr vagy minta itt-ott, s végül három: a kiterjesztett valóság. Ez úgy működik, hogy CGI 3D állatok mászkálnak körbe-körbe a boltban, s ha elmennek egy képernyő előtt, akkor látod őket. Plusz, ha letöltesz egy appot akkor a telefonoddal vagy tableteddel is követheted őket.

Na erről egyenlőre ennyit. Még dolgozom rajta, a végső bemutató jövőhéten lesz.

ZN.

King Charles III

Hétvégén megnéztük a King Charles III (Harmadik Károly?) című darabot a Wyndham színházban.

Maga a színház épület nagyon fura volt nekem, nem hasonlított semelyik színházhoz ahol eddig jártam. Igazából az a gyanúm, hogy eredetileg lakóépületnek épült, s aztán egy őrült építész fogta magát, s kivájt egy színpad és nézőtérnyit belőle s mögé berakott egy jó pár lépcsőházat. Az egyes számú nyom:

Mi felülről a harmadik sorban ültünk, de még így is kissé olyan érzésem volt, hogy egy hőlégballonból nézzük az apró színészek feje búbját. Mármint nem panaszkodás képpen, ahhoz képest, hogy a legolcsóbb (18 fontos) jegyet vettük, teljesen jól lehetett látni a szinpadot, csak az előttünk ülő nagyfejű házaspár takart be kissé. Mindenesetre ennél meredekebb nézőteret még sose láttam, igazán lenyűgöző volt, de azért tériszonyosoknak nagyon nem ajánlanám.

A színdarab arról szólt- spoiler annak aki meg akarja nézni- , hogy meghalt a királynő és Chares lett az új király. Aztán lett egy kis összetűzése a miniszterrel, mert nem tetszett neki az a törvény amit alá kellett volna írnia, úgyhogy miután beszélt a viperanyelvű ellenzékkel úgy döntött, hogy megvétózza azzal, hogy nem írja alá. Aztán persze kissé vérszemet kapott, hogy azért mégiscsak ő a király, s nem igaz, hogy senki se hallgat rá, úgyhogy bement a parlamentbe teljes díszegyenruhában s kijelentette, hogy feloszlatja a parlamentet, s új szavazásokat ír ki. Persze erre mindenki fellázadt, úgyhogy végül le kellett mondania, s Williamet s Katet koronázták meg. (Kate addig ügyeskedett amíg ő is kapott egy koronát).

 A Díszlet egy egyszerű téglafal volt két ajtónyílással, egy félkör alakban körbefutó fesmény szalaggal amire emberfejek voltak festve meg egy három lépcsőfokú pódiummal a közepén. Ezen kívül főleg a székek/padok alakították és változtatták a teret. Azt hiszem itt inkább koncentráltak a jelmezekre, habár az sem volt semmi extra - egészen a koronázási jelenetig- szinte mindenki csak öltönyben volt. A második felvonásban amikor más kissé paprikás volt a hangulat akkor Charles -majd William is- díszegyenruhába öltözött, de rajtuk kívül nem sok mindenki változatott jelmezt. A koronázási jelenetnél aztán bepótoltak mindent, Kate csili-villi ruhájával és palástjával, meg William minden koronaékszerével.Összességében jó kis darab volt, habár direkt kissé komikusra vették a figurát, hogy élvezze a nép.

ZN.

Turner és a többiek

Van új munkám! Egy kis független építészirodának dolgozok be digitális alaprajzokat meg miegyebeket rajzolva. Főleg otthonró dolgozok, de hetente egyszer be is megyek.

Na, most, hogy ezen túl vagyunk, jöhetnek az izgalmasabb hírek. Egy pár hete megnyitották a Turner kiállítást a Tateben, úgyhogy tegnap meg is látogattuk. Hát mit mondjak, megérte. Nagyon nagyon szép volt, s az akvarelljei egyszerűen lenyűgöztek (főleg a Velencéről készültek). A színei pedig azóta is kísértenek.

Mi más történt még? A stúdió hátsó felében folyamatosan esik. Egy hatalmas hasadás van a plafonon, s azért nem szerelik meg, mert pont felettünk van a víztartály, s ahhoz, hogy bármit csinálhassanak le kell ereszteni a teljes kampusz víztartályát. Na, remélem nem most jut eszébe mindenkinek bejönni, mert eddig se fértünk el rendesen, most meg már feleannyi száraz terület se maradt.

ZN.

Rég nem írtam...

Rég nem írtam, elnézést. Igazából csak azért, mert nem történt semmi olyan igazán különös vagy érdekes dolog amiről érdemes lehet írni.

Szeptember 29.-én beindultak az egyetem lassan forgó kerekei, s vele együtt a kötelező elhavazódás a munkával. Karácsonyig meg kell írnunk a disszertációnkat (tézis?) aminek a terjedelme az egészen megrettentő 8000 szót kell hogy elérje. Ezen kívül a tavalyi portfóliónkat kell A3 méretű füzetté redukálni, fejleszteni rajta, s hozzáadni az idei projektet is. Ami nem más, mint egy újabb -ezúttal ruha- bolt tervezése a többé kevésbé Magyarországon is ismert Ted Baker számára. Ezen kívül kell még egy a4-es logbookot s még egy a3-as füzetet csinálni, de az mg nem tejesen tiszta,h miből vagy hogyan. De majd csak kiderül.

Kissé kellemesebb téma: idén a Velencei biennálét látogatjuk meg tanulmányi kirándulás gyanánt. Meg Birminghamet az órarend alapján. De azt nemtom miért.

Mi történt még az elmúlt hetekben? Ó igen, kaptam majd visszaadtam egy munkát. De legalább egy hónapot kifizettek. Igazából az volt, hogy félreértettek, s azt hitték, hogy csak 16 órát fogok dolgozni, s amikor többet dolgoztam akkor azt mondták hogy menj a fenébe. De legalább egy belsőépítész iroda volt úgyhogy mennek a CV-re akár akarják akár nem.

Múlt héten volt Film s Comic Con ahol találkoztam az egyik kedvenc angol színészemmel a Red Dwarfból. (A Red Dwarf volt az a sorozat ami megtanított arra, hogy angolul is lehet filmet nézni, sőt olvasni is. Mióta a Cartoon Network magyarra váltott nem volt ilyen.) Sose hittem volna, hogy egyszer fogom élőben is látni Chris Barriet, s az aláírása azóta is a falamon függ.
Vasárnap pedig elmentünk a Thrope Parkba mert Fright Night volt (gyakorlatilag egy előrehozott Halloween). Mikor besötétedett a park által felbérelt "zombik","tömeggyilkosok" meg egyéb többé kevésbé félelmetes alakok járták a parkot. Kinyitottak a labirintusok is, mindegyik egy híresebb horrorfilm témájára lett alakítva, s ha bementél stroboszkóp és beöltözött színészek próbáltak ráijeszteni. Igazából egészen a fülembe bömbölő láncfűrészig csak vicces volt a dolog.

Azthiszem egyenőre ennyi volt a mondanivalóm. A Ted Baker projektnek is nagyon szoros a határideje, asszem azt akarják, hogy még velence előtt befejezzük. Úgyhogy ahogy mondtam, el vagyok havazva. De azért majd még megpróbálok írni, még akkor is, ha semmi se történik.

ZN.

Tintagel- negyedik nap

Az utolsó napunk szintén a már kicsit unalmassá váló angol reggelivel kezdődött. Ezután összeszedelődzködtünk és elkezdtük hosszú utunkat a reptérre.

De előbb még beugrottunk a Doc Martin sorozatból ismert Port Wenn azaz Port Isaac városába. Ami nem volt könnyű. Igazság szerint ezt az utacskát már tegnap megakartuk tenni, de miután csak naponta kétszer ment busz Tintagelből Post Isaacbe és a reggeli busz egy óra után se bukkant fel feladtuk a dolgot és körbekérdeztük a taxi társaságokat, hogy mennyiért tennék meg ezt a szűk 13 mérföldet. A válasz egy meglepően alacsony 15 font volt - ami alig több, mint amennyibe a busz került volna- úgyhogy az utolsó nap reggel taxival mentünk a szomszéd faluba. Amúgy nem tudom, hogy vajon mit csinálnak az itt lakók, tuti mindenki kocsival jár, aztán ha lerobbant a trabant akkor otthon maradsz, mert hogy busszal nem lehet eljutni sehova normálisan, az biztos.

Megpróbáltam megtalálni azt a pontot ahonnan a sorozat nyitóképeit forgathatták

A Doc háza

Apály volt amikor megérkeztünk

A város eddig nem ismert oldala

Amúgy Port Isaac egy gyönyörű kis halászváros, habár nem túl sok tennivaló van itt. Az öböl halszagú, de ez nem riasztja el a megannyi túristát akik valószínűleg szintén csak a tévés ismeretség miatt jönnek ide. Miután végigjártuk a híresebb forgatási helyszíneket kicsit beljebb tévelyegtünk, s olyan oldalát fedeztük fel Port Isaacnek amit eddig még sose láttunk. Kis folyó a házak között, szűk utcák és széles kocsik amik próbálnak elférni a túristák és a házak között.

Ezután 2-3 busz segítségével sokszoros átszállás és várakozás után elértünk Newquey-be. Newquey egy nagyváros, szürke és érdektelen. Eredetileg úgy terveztük, hogy - mivel másnap hajnalban indul a gépünk- a reptéren töltjük az éjszakár, de miután láttuk, hogy a reptér milyen apró és felszereletlen, inkább leültünk átgondolni a dolgokat. Az utolsó busz a reptérre este nyolckor indult, reggel az első pedik hatkor- ami ha késik túl késő lett volna. Tehát ha maradunk a szürke városban, hajnalban taxival kellene mennünk. Pár taxitársaság megkérdezése után kiderült, hogy ez 20 fontba fájt volna. Ez után az internet segítségével kiderítettük, hogy végül is a reptér 24 órában nyitva van, úgyhogy akár ragaszkodhatunk az eredeti tervünkhöz is. De azért körbekérdeztünk egy látóhatárba kerülő hostelt, hogy mennyibe kerülne a mai éjszakára a szállás- 100 fontot mondott fejenként. Úgyhogy megpakoltuk magunkat cornish pékárúval és megkerestük a reptérre induló utolsó buszt. Amire persze egy 1,5 órát kellett várni, mivel lerobbant valahol. De végül kiértük a reptérre, és lepakoltunk egy kényelmesnek tűnő székre. Ekkor jött az ötlet- vajon van-e luxus várakozószobájuk? Mert ha van ott boldogan eltölthetjük az éjszakát. Volt. Úgyhogy elcaplattunk az információhoz s vettünk két jegyet a várószobába. Aztán amikor már épp örültünk volna a fejünknek, az információ zavartan visszakérte a jegyeinket, s rámutatott, hogy csak holnap indul a gépünk. Mondtuk, hogy igen, tisztában vagyunk vele. Erre közölte velünk, hogy ja bocs, de nem maradhattok itt, estére bezár a reptér. Na ne. Ekkor riadóztatott mindenkit- a menedzsert, az éjjeli őrt meg egy másik kollégát, az előbbieket azért, hogy megkérdezhessük őket, hogy bent maradhatunk-e éjszakára, az utóbbit hogy visszaadja a várószoba árát. Meg is érkezett az éjjeli őr és kijelentette, hogy semmiképp nem maradhatunk bent, mire persze felmerült a kérdés bennem, hogy mi a fenének hívják 24 órás nyitvatartásnak ha nem maradhatsz bent. Erre azt felelte, hogy 24 órában nyitva van és őrizve van a reptér, csak épp 10 órától senki nem tartózkodhat bent. És kint? Kérdeztem vissza, már nem kicsit bosszúsan. Mert hogy itt maradunk az biztos, s ha nem bent akkor hát kint. Mivel az utolsó busz már elment, s taxiznunk kéne oda-vissza plusz a hotel ára. Annyi pénzünk meg nincs. Na ekkor ngyban tanácskozni kezdtek, s végül szereztek nekünk szobát egy bed and breakfastben ami szinte a reptér mellett volt. A tulaj értünk jött és reggel vissza is vitt minket a reptérre, tehát végülis mindenki nagyon rendes volt, s minden jó ha a vége jó.

ZN.

Tintagel- harmadik nap

Harmadik nap a reggeli után fogtuk magunkat és átsétáltunk a szinte szemközt lévő Artúr Király csarnokába. Ez a kívülről egy kis érdektelen házikónak látszó turista látványosság az 1930as években épült egy az Artúr legendákba beleszeretett gazdag ember által. Még egy Kerekasztal Lovagjai társaságot is alapított, amiknek az üléseit ebben  házban tartották. Amint belépsz egy a legendákból származó relikviákkal és a legendák jeleneteit ábrázoló festményekkel teletömött trónterembe kerülsz, ahol szépen leültetnek, és egy fényshow segítségével bemutatják/elmondják Arthúr Király életének egy rövidített verzióját. Utána egy szintén festményekkel díszített kőfolyosón keresztül elandalogsz  a főlátványosságba: egy elképesztő méretű terembe. A falakon lovagi címerek és zászlók, a terem két végén pedig templomba illő rózsaablakok. A távolabb lévő falnál egy hatalmas kőtrónus uralja a teret (ki lehet próbálni) előtte pedig egy ugyanabból a kőből készült kerekasztal. Szemben egy hasonló fából való asztal, a cikkelyekben a lovagok neveivel és címereivel. A terem körül egy kőkerengő/folyosó fut körbe.

Ezután a Tintagelből Boscatlebe (szomszédos kis halászfalu) vezető turistautat választottuk napi célunknak. A turista információs központban több ilyesféle megtehető út is volt kitéve, s mindegyikhez tartozott egy brosúra amiben a térkép mellett kis számokkal megjelölt látványosságok és tudnivalók voltak. Az első ilyen látványosság a Tintageli templom volt, amit eddig mindig csak messziről és ködbe burkolózva láttunk. Ennél szebb temetőt ami ott van még sose láttam.

A templom maga belülről feleannyira se volt izgalmas mint kívülről. Ezután továbbkaptattunk a tengerparton.Hosszú út volt, sziklán fel, szikláról le és megint fel, útközben láttunk barlangokat, palaformációkat, vízesést, pónikat és teheneket, kerítéseken másztunk át furcsa lépcsőkön és túristákat kerülgettünk. Megállókkal együtt volt egy olyan 4-5 óra út.

De végül elértük a távoli célt, a fehér Partiőrség épületet aminek a kertjét pónikkal tartották rendben.

És végül a Viktoria királynőre hajazó szikla mellett elhaladva megtaláltuk a völgybe épül Boscastle falvát is, ahol -fél öt lévén- már minden bezárt. A busz végül 15 perc alatt vitt vissza minket a kiindulási pontunkra.

Egy kis pihenő után pedig még erőink utolsó tartalékaival elvánszorogtunk a vár alatt lévő barlangba amit a legendák Merlin lakhelyének tartanak, hogy azért még ezt is lássuk. (Reggel a dagály miatt nem lehet bejutni oda).

ZN.

Tintagel- második nap

Második nap korán reggel egy igazi angol reggelivel nyitottunk - ez benne volt a hotel árban. Bacon, tükörtojás, bab, kolbász, gomba, vajas pirítós és tea tejjel. Utána pedig irány Arthur király szülőhelye- Tintagel vára. Vagy inkább ami maradt a várából. Ami nem sok, s csak hosszas lépcsőmászás árán lehet feljutni oda, de megéri. Persze leginkább a kilátás miatt ami egyszerűen lenyűgöző. A misztikus 98%os páratartalomba burkolt hegyfokok láttán az ember nem is csodálkozik, hogy mennyi legenda kapcsolódik ehhez a helyhez. 

A vár komplexum két különböző hegycsúcsra épült, úgyhogy jutalmul hogy lemásztunk az egyikről, mászhattunk is a másikra.

Dél felé már egészen meleg volt - habár azt hiszem ez inkább volt köszönhető a párának, mint a napsütésnek- és már azon morfondíroztunk, hogy hova mehetnénk lehűlni. Végül a Szt. Nectan vízesés meglátogatása mellett döntöttünk. Viszont ez nem volt feleannyira se könnyű, mint amilyennek előszörre hangzott. Valahogy sehogy se sikerült megtalálnunk a legrövidebb turistautat oda, de végül mégis ráakadtunk s még így is nagyon messze volt gyalog. Mire megtaláltuk a vízesést, bezárt. Igen, vicces, mi? Hogy tud egy vízesés bezárni, kérdeznéd. Hát úgy, hogy a szemét kezelők ráépítenek egy házat és körberakják kertéssel meg lakatra zárt kapukkal, hogy még ha akarsz se tudj átmászni rajtuk és bekukucskálni. Na tehát ennyit a vízesésről, messze volt, mire visszaértünk meghaltunk, de legalább az erdő amiben volt nagyon szép volt.

ZN.