Bank...Bang!

Halleluja! Sikerült megnyitnom egy azaz egy darab bankszámlát! A probléma azonban az, hogy kettő kéne..
Az egész úgy kezdődött, hogy bementem a bankba számlát nyitni. Két hete :D Mert az csak a gond vele, hogy ha bemész, hogy most pedig csak azért is bankszámlát nyitok, akkor adnak neked egy időpontot, úgy három nap mulvára. nos, három nap múlva pont a London-rajztúra volt, reggel 11-től. Ki hitte volna, hogy este 5ig nem érek vissza? Nos, nem értem, s hiába mentem a bankba úgy 6ra új időpontot kérni, addigra már bezárt az a fránya intézmény. Másnap mentem, de akkor már csak hétfőre kaptam időpontot. Sebaj, gondoltam, hétfőn van a tanítás első napja, biztos nem lesznek ötig órák. Nos, nem is voltak, helyette azonban volt egy meglepetés tanulmányi kirándulás! Tatadadám! Megint lekéstem az időpontot. Újabb időpont, péntek reggel 10re. S mint a mesében, harmadszorra sikerült odaérnem időben. Kifulladva érkeztem az info pulthoz, ahol elmakogtam, hogy miért is vagyok itt, mire a kisasszony azt válaszolta, h: "And that sounded very hungarian. Szia. Mindjárt idehívom." Mármint azt, akihez az időpontom szólt. Én egy kicsit összezavarodtam, hogy ezek szerint ennyire akcentusom van? Inkább szeretném azt hinni, h a nevemből jött rá, hogy magyar vagyok... Mindenesetre, sikerült az egyik számlát megnyitni, amihez a kártyát nemsokára talán kiküldik. A másik számlát- amivel a szállást fizetném- nem sikerült megnyitni, mert baj volt a rendszerrel. Tehát to be continued, kaptam egy időpontot szerda reggelre.

ZN.

Közlekedargh...

Ugyebár ott hagytam abba, h vívás. Annak úgy fél nyolc, nyolc körül vége lett, tehát irány haza! Minekutána még mindig nem nagyom tudom, h hol van a centrumhoz közeli buszmegálló, visszasétáltam a Pennhyrm road-i kampuszhoz, leültem s vártam. S vártam, és vártam és vártam, és még mindig nem jött a busz! Az elején még fel se tűnt, mert a buszmegálló rögtön az egyetem előtt van, ami azt jelenti, h szerencsére kiér odáig a wifi, úgyhogy az internet elérés növelte a tűrőképességemet. Azonban az internet varázsereje sem határtalan, úgy 1,5 óra és 20 fok hőmérséklet csökkenés után kezdtem igencsak morcos lenni. Addigra már elkezdtek olyan pletykák is szállingózni, h lerobbant a busz, úgyhogy fogtam magam, s a sebesült lábam ellenére - igen, kiderült h a converse cipő bár alkalmas tesicipőnek, vívócipőnek nem az - visszasétáltam a szállásig. Egy röpke félórás út, de nem is ez a bosszantó, hanem az, hogy egy órával hamarabb otthon lehettem volna, ha képesek figyelmeztetni minket, hogy ne várjunk feleslegesen...

Pedig még csak nem is ez volt az első eset. Már több alkalommal megszívtam a Uni busz pontatlanságát, vagy épp a pontosságát. Csütörtökön ötkor végeztem, s hatkor kezdődött a Trambulin edzés, amire nagyon el akartam menni, mert az milyen poén. Úgyhogy óra után futottam haza, kaja, majd ki a buszmegállóba, hogy elérjem az 5:40es buszt. No az nem jött. Se a következő, se az azutáni. 6:20kor kegyeskedett beállni az udvarra egy. Szerencsére az edzésen senkinek se tűt fel, hogy egy órát késtem, de azért mégis. Meg Pl. hétfőn, amikor jöttünk haza halálfáradtan Kewból épphogy lekéstük a buszt, és még egy órát kellet volna várnunk a következőig, úgyhogy inkább hazavonszoltuk magunkat. Meg az első napokban is volt, h hiába vártam, nem jött, s mehettem gyalog. Lehet h hasznos dolog lenne beszerezni egy biciklit, valahonnan kéz alól, s az legalább mindig pontos lenne. Kivéve, ha annyira 'kéz alatti' hogy félúton szétesik :D

Amúgy maga a rendszer nagyon emberbarát -elméletben-. Tudniillik az egyetemnek saját buszjárata van ami a kampuszok és a koleszok között jár, délelőtt 15 percenként. És ami minden diák szívét megmelengeti: ingyenes! S szerencsére áltlában délelöttönként eléggé pontos és megbízható, úgyhogy nem lenne vele nagy baj, ha délutánra nem fáradna ki.

ZN.

A nap amikor nincs tanítás

Bár a szerdai nap az órarend szerint nem lenne órám, mégis volt. Méghozzá workshop, ami azt jelenti, h levezettek minket a műhelybe, számtalan nagyon komolyan kinéző gép közé. Mindenki kapott egy 'Induction' feliratú fehér kötényként (kb. ránk írták, h 'tanuló'), s egy lapot, egyik oldalon biztonsági útmutatásokkal, másik oldalon egy egyszerű hajó makettjével. Az ember elmondta nekünk a biztonsági utasításokat, bemutatta a gépek használatát (fűrészgép, csiszológép, fúrógép, de amolyan jó nagy halálos féle). Az tagnak még kiváló horrorstoryjai is voltak, hogy miféle sérüléseket szerezhetünk, ha nem használjuk megfelelően a gépeket, amik hallatán a hallgatóság fele az ájulás szélére sodródott. Az elmélet után jöhetett a gyakorlat. Kaptunk egy-egy darab fát, amiből a fürész és a csiszoló segítségével egyszerű hajócskát kellet készíteni. Egyáltalán nem volt nehéz, de ezek után mindenki rettegve közelített az embermagas gépek felé. Aki bemutatta a kész példányát, kapott egy zöld köténykét, s mehetett haza.

Délután- este- hatkor a Tiffin fiúiskolába kellet eltalálnom, ott volt vívás. Egy darabig bolyongtam a környékén, de aztán belebotlottam egy csapat nagy táskás emberbe, akiket követve szerencsésen megtaláltam a helyszínt. Nagyon sokan voltunk, s mivel ez csak ilyen kirakat óra volt, az edző kihozott egy adag plasztront, hónaljvédőt, kesztyűt és sisakot, s mindenféle bemelegítés nélkül ránk parancsolt, h vegyük fel. Érdekesség: találtam a kupacban PBT-s azaz 'made in Hungary' hónaljvédőt s sisakot! Majd bemutatta az alapállást, lépéseket stb. Amikor körbekérdezett, h ki vívott már, s elmondtam, h én kb. 5 évig vívtam, elismerően nézett, s azontúl kivételes elbánásban részesültem. Tehát az óra jó volt, csak egyetlen dolog hibádzott: az edző párbajtőröző volt. Így amikor kiosztották a fegyvereket, nekünk is tőr jutott, kard helyett. (Nekünk: volt még egy fiú, aki vívott annak előtte, s ő is kardozó.) Nagyon vicces volt, hiába próbáltam kardként kezelni, úgy nem igazán funkcionált. Két sorba álltunk fel, s mindig cserélődtek a párok. Amikor összekerültünk a kardozó fiúval az nagyon mulatságos volt, mivel fogtuk a tőrünket,  kardozni kezdtünk vele, az edző pedig rémüldözött, h te jó ég, ne legyetek ilyen lelkesek! Neki szokatlan volt, h fel-alá rohangálunk a páston, hisz a tőrözők általában csak egy helyben ugrálnak, s egymás pengéjét pöckölgetik. De sebaj, elvileg vannak ott még kardozók, s az edző is megígérte, h következő órán kapunk kardot, úgyhogy jó lesz ez.

ZN.

In Universitá

Első nap. Végre-valahára megkaptuk az órarendet! Íme:

az órarend

Mint láthatjátok -vagy nem, mivel borzasztó a kép-, ez nem épp a megszokott órarend, hanem, egy hétről-hétre változó dolog. Egészen a karácsonyi szünetig meg vagyon írva minden teendőnk (a képen azért nem látszik, mert az a lap túloldalán van.) Mint látható, két nap szünetünk is van: egy szerdán, s egy csütörtökön. Ez az un. 'self direct work' ideje, azaz az amikor leülsz és előre tanulsz az órákra (vagy nem). Én pl. szerdán vívok. Négy modulunk van, a Reading, Designing, Interpreting és Making, a címük a következő táblázatból olvasható le:

Az épület hatalmas, el lehet benne veszni, s van egy tornya, ami 7 emelet magas, s a tetejéről ha lenézel, egész kicsinek látsz mindent, mint egy kilátóból. A menza drága, s rossz, s naponta kell fizetni. Az első napot rögtön tanulmányi kirándulással kezdtük, elmentünk a Richmond parkba, ami hatalmas, majd a Themze mentén lesétáltunk Kewba, ahová majd jövő hét hétfőn megyünk kirándülni.

végre színesben

ZN.

Tűzriadó!!

Az elmúlt napokban meglehetősen sokszor volt tűzriadó. Csak tegnap is kettő. Bár, ha minden igaz, ez nem annyira meglepő az angol koleszokban, az öregdiákoktól (alumniktól) hallottam olyan történeteket, amikor hajnalok hajnalán tartottak próba tűzriadót. A baj az, hogy mindenhol - szobákban, konyhában- van füstjelző, s nagyon érzékeny mindegyik. Zuhanyzás után pl. szigorúan zárva kell tartani a fürdő ajtaját, mert a pára is beindítja a füstjelzőt, sőt egyesek szerint még a hajszárító is. Képzelhetitek, milyen félelemben szárítok hajat minden egyes alkalommal. Tenném a fürdőben, ha tehetném, de ott csak olyan dugalj van aminek nagyon furcsa az alakja, s piros betűkkel az van rá írva, h "csak borotvának".
Amikor az első alkalommal szólt a riasztó, percekig nem jöttem rá, h mi lehet ez a hang, majd mikor leesett, hanyatt-homlok rohantam ki. Odakinn egy jó tíz percet álldogáltam cipő nélkül, a többi morcos, többnyire szintén alulöltözött kolesz-társammal. A recepció felől megjelent egy mogorva indiai fickó, megkereste a jelzés okát, majd mikor sikeresen leállította a szirénát, visszamehettünk. Ez estefelé is megismétlődött, de akkor már felvettem a cipőm, s úgy mentem ki. Remélem álmomból csak ritkán vernek majd fel ilyenekért.

ZN.

Freshers' Ball

Magyarul esetleg Gólyabálnak lehetne fordítani. De ez messze nem takarja az igazságot. Mint már egyszer említettem, sok-sok pénzért (amiből akár 20x4pint tejet, azaz több mint 40l tejet tudtam volna venni!) megvettem a jegyet a Freshers' ballra, mert azt hittem, hogy izgi lesz, mindenki szép ruhában keringőzik a Kék Dunára, míg a Willy Wonkából ismert kis umpalulmpák italokat és édességeket kínálnak körbe ezüst tálcán. Tehát olyasmi, mint az amerikai filmekben a végzősök bálja.
De sajnos a közelében sem volt. Mondhatni egy mezei buli volt, kissé felturbózva füstgéppel, profi világítással, nem-egészen-ingyenes popcornnal és vattacukorral és egy -igen egy - darab csoki fondüvel. A Willy Wonka téma abban merült ki, hogy néhány helyre ki volt írva, h "Willy Wonka" s elszórva hatalmas kartonpapír cukorkák lógtak a plafonról. Egyszóval: gáz. És ezt nem csak én gondolom így, találkoztam másokkal is, akik báli ruhában feszengtek. Persze a többség jól értesült volt, s csillogó, flitteres party ruhában nyomta. A bejáratnál marcona egyenruhások kutatták át a táskánkat, majd módszeresen letapiztak mindenkit még mielőtt beengedték volna. Amúgy iszonyat sok egyenruhás volt, minden sátor bejáratánal állt kettő, az egyik jobb-, a másik meg balfelől, meg bent is, végig a fal mentén. Extra biztonságos volt minden, csak tudnám, mire fel.
Az este folyamán kiderült, h iszonyat sok ismerősöm van: legalább hat különböző csoporttal lógtam,  akik kismilliószor tették fel azt a kérdést, h: te egyedül jöttél? S amikor mondtam h igen, nagyon sajnáltak. De könyörgöm, kivel jöttem volna? Az ember azért megy ilyen helyekre, h barátkozzon, nem? Vagy én tudom rosszul?
Az is fura volt, hogy minden pénzbe került, pedig az ember elvárná, h egy 20 fontos belépőjegy után legalább valami extrákban részesüljön. Na jó, azért egyetlen extra mégis volt ingyenesen: a fehér csoki fondü, ami mellett egy kis műanyagpohárban marshmallow-t is adtak. Ez szép is, meg jó is, de 1500 emberre nem elég. Másik dolog, ami még tetszett, az a silent disco volt, ami annyit tesz, h az egyik sátorban úgy folyt a party, hogy aki bement oda, az kapott egy fejhallgatót, s így ha akartad azt hallgattad, de ha levetted simán tudtál beszélgetni, s még kiabálni se kellett. Sőt ha nem tetszett a zene, átkapcsolhattál egy másik csatornára - ami persze egy kis disszonanciát eredményezett, hisz másra táncoltál, mint a szomszédaid.
Összefoglalva: a Freshers' ball csalódás volt. Na de ez van. Majd a többi dolog jobb lesz.

ZN.

Freshers' Fayre

A Freshers' Fayre olyasmi, mintha az egyetemen belüli sportklubok, társaságok (societyk) és egyéb külsős szórakozóhelyek, bevásárlóközpontok kibérelnének maguknak egy-egy bódét, s reklámoznák magukat. Két sátor volt felállítva a főépület körül, s mindkettő telis-tele volt emberekkel. Még jó, hogy páran zacskóban adták a reklámanyagaikat: így volt hová tenni a többit. Két teljes zacskó telt meg szórólapokkal, cukorkával, tollal s ingyen polóval. Sztem mostmár annyi tesipolóm van, hogy télig nem is kell mosni. Feliratkoztam egy csomó societybe (ez csak annyit jelent, h küldenek majd e-mailt az eseményekről), pl. az űrkutatás, sci-fi, dráma, film, meg egy jópár keresztény szekta. Hozzájuk azért, mert mindig ők voltak a legaranyosabbak, adtak ingyen újtestamentumot, meg térképet a legközelebbi templomba, de megbotránkoztak, amikor mondtam h nem járok vasárnaponként misére. Amikor visszafelé mentem, az egyikük meg is szólított, h én vagyok-e az a Zsóka, s amikor mondtam h igen, akkor megszólalt magyarul. Kiderült h erdélyi. Nagyon jólesett magyarul beszélgetni és elkapni az angolok zavart pillantását, ahogy hallgatták, de nem értették, mit mondtunk. A sportkluboknak jövő héten lesz bemutatkozása, kettőre biztos elmegyek: a vívásra szerdán, s a trambulinra csütörtökön.

ZN.

Rajztúra Londonban

A találkozó 11-re volt megbeszélve a Waterloonál. Onnan lesétáltunk a Themze partjára, ahol a tutor leültetett minket az erősen elszáradt sárgás fűre. Szemléltetésképp le is ült, mi pedig vonakodva követtük. Elmondta, h mi lesz a feladatunk majd tovább indultunk. Időnként kaptunk 10-20 percet rajzolásra, ilyenkor szétszéledt a társaság s a diákok a parton sétáló britek legnagyobb meglepetésére a legfurcsább helyekre - mondjuk az utca közepére - ültek le, kezükben egy nagy rajzfüzettel. A tanár minden épületről tudott valamit mondani, s az csak a minimum volt, hogy az építészt és annak pár művét felsorolta. Bár nem esett, az idő mégis kifejezetten hideg volt, így amikor egy múzeum vagy valamilyen publikus épület volt a téma, legtöbbször bementem, h belülről is megszemléljem.  A Tate Modern pl. egy nagyon izgalmas kis hely volt, ha a hátsó bejáraton mentél be, egy hosszú rámpa vitt le az épület közepébe. A ferde talajon, mint egy dombon, - vagy amire engem leginkább emlékeztetett, a Pompidou központ előtt -, ültek az emberek s lazítottak, vagy fel-alá futkároztak. Egyszer csak a semmiből egy kísérteties kóruszene hangzott fel. Később kiderült, hogy a múzeumban táborozott egy csapat dráma tagozatos hallgató, akik októberig az emberi csoportok viselkedését fogja tanulmányozni itt, minden nap. Ezután átmentünk a gyaloghídon, s megnéztük a Szt. Pál katedrálist.

A Tate Modern belülről

A City of London Múzeuma, ahol a város
több százéves múltja van kiállítva.
 A falon kis színes képekből van kirakva egy mozaik.

A Szt. Pálra rásüt a nap

két modern épület között

Hazafelé egy norvég és egy angol lánnyal jöttem. Mivel eléggé elkeveredtünk a Waterlootól, az angol lányra bíztuk magunkat, aki elvezetett minket a metróhoz. Azonban hibát követtünk el ezzel: épp fél hat volt, s mindenki ment volna haza. Te jó ég, ennyi embert metrón még soha se láttam! Ilyen élményem utoljára a BKV sztrájk idején volt, amikor az egyetlen tömegközlekedési eszköz a négyeshatos villamos volt. Egyszerűen mindegyik szerelvény dugig volt tömve! A nagyon elszánt emberek úgy szálltak fel, hogy teljes erőből megtaszították az emberi masszát, és a lyukba bepréselték magukat. Volt egy nő, akinek beragadt a haja és a táskája a becsapódó ajtóba. Egy külső szemlélő segített neki: a mutatóujjával betuszkolta a pórul járt táskát, s így a metró tovább mehetett. Amúgy elég sűrűn jártak a szerelvények, de még így is csak a 6.-ba fértünk be. Én álltam a legszélén, s nagyon féltem, h a hirtelen becsapodó ajtó, mint egy guillotine, levágja a fejem.

egy újabb kellemes meglepetés: a kedvenc sorozatom 20 év után új évadot indít,
 s  ki van  plakátolva a Waterloon!!

ZN.

A Kolesz

A koli a suli tulajdona, ahogy a feliraton is áll, rögtön a kapuban. Szinte a Temze partján van, s olyan, mint egy külön kis falu. Sok hasonló ház, s mindegyik blokknak külön betűje van, A-tól Z-ig. Én az X blokkban lakok. ha valaki kíváncsi rá, hogy hogyan is néz ki ez madártávlatból, kattintson ide. 

Mindenkinek saját szobája van, saját kicsi ággyal, íróasztallal, szekrénnyel és egy ici-pici ámde külön bejáratú fürdőszobával, ami olyan multifunkciós, hogy miközben ülsz a vécén akár meg is zuhanyozhatsz és kezet is moshatsz a csapban, mivel mind szorosan egymás mellett vannak. Az egyetlen pozítivum - mármint a létezésén kívül- az az, hogy a zuhanyozóban állítható a zuhanyrózsa, sőt, akár még hátra is léphetsz, ha kedved tartja, így nem lesz minden egyes alkalommal vizes a hajad, nem úgy, mint a Clayhill-i koliban. Azonban a szélességben már nem ilyen rózsás a helyzet: épphogy csak elférek, arról nem is beszélve, h valami rejtélyes fizikai oknál fogva a meleg levegő bevonzza a hideg és nedves zuhanyfüggönyt, ami folyton rám tapad fürdés közben. Brrr. Minden szintem - ami ez esetben a földszint- hat szoba van, s mi hatan használjuk közösen a konyhát. A lakótársaim -eddig- : szemben egy indiai (legalább is annak látszó) srác, balra tőle egy pakisztáni építész lány, jobbra tőle egy norvég lány, s a folyosó végén egy angol -  talán másodéves - fiú, akinek olyan szörnyű északi akcentusa van, h kevés dolgot értek abból, amit mond, de amúgy nagyon jó fej. A házimunkákat felváltva kell csinálnunk, van egy táblázat, amibe be van írva, ki mikor soros, s péntekenként ellenőrzik a dolgot.

a kis íróasztal, mellette az ágyam

fenn: a fülbevalóim, a falon pedig a tábla a cuccok számára

konyha, mindenkinek saját kulcsos szekrénye van

S akit érdekel egy 360 fokos körkép a szobámról, tekintse meg ezt a linket.

ZN.

Hiba

Megvolt a beiratkozás, éljen, éljen. A Pennhyrm roadon ahogy beléptem az ajtón egy kék polós srác elkérte a kingstonos azonosító számomat, s egy ipadbe begépelve továbbirányított a sárga úton. (Volt ám több szín is.) Elképesztő, hogy kizárólag emiatt képesek voltak sárga talpakat ragasztani a padlóra! Azokat követve jutottam el egy helyre, ahol az útlevelemet bemutatva megkaptam a diákomat. Sok igazolvánnyal ellentétben ez nem egy takargatnivaló diák lenne, hisz a tablóképem szerepel rajta, azonban én mégis szégyellem, mert hibásan adták oda! Mintha valami megkarcolta volna, van rajta egy sebesülés, és a fotón egy akkora fehér paca van, ami elrondítja az egészet. Úgy adták oda, mintha már 10 éves lenne minimum. És 3 évig ez lesz a diákom, tökjó.. Lehet h el kéne vesztenem, s akkor 10 fontért lecserélik :P
Még annyi időm se volt, h rendesen megcsodáljam a kártyámat, továbbtereltek a sárga úton, be egy szobába, ami tele volt standokkal ahol különböző emberek tudatták velünk a különböző kínálataikat. Ingyen toll, süti, s rengeteg szórólap boldog tulajdonosai lettünk. Összefutottam Annával is, aki szintén belsőépítész, második csoport és ugyanabban a blokkban lakik mint én, csak a legfelső emeleten. Együtt kitöltöttünk egy kérdésekkel teli lapot, amivel- ha szerencsénk van- kindle-t vagy ipadet lehet nyerni. Az egyik student ambassador megsúgta, h még csak 11 ember dobta be az amúgy igencsak hosszú kérdőívet - amit úgy kellet kitöltenünk, h körbekérdeztünk mindenkit a teremben- úgyhogy jó esélyünk van nyerni. De psszt, ezt inkább lekopogom.
Délután megpróbáltan bankszámlát nyitni, de túl sokan voltak ott, így csak annyit értem el, h kaptam egy időpontot holnap 5 órára. Addigra remélem visszaérünk Lodonból. Vettem füzeteket is, úgyhogy már készen állok a tanulásra!

ZN.

A rejtélyes DMW

A rejtélyes DMW óra csak 13h körül kezdődött, úgyhogy ébredés után még bőven volt időm megreggelizni és hajat mosni is. Mivel időben akartam odaérni, kimentem sétálni a kertbe, s mikor jött a busz, felszálltam rá, nem is sejtve hogy ez még a korainál is koraibb busz. Így mikor leszálltam a Pennhym roadon még volt egy bő háromnegyed órám kezdés előtt. Szerencsére a főépület körül felállított sátrakba beköltözött néhány stand, úgyhogy azokat nézegettem időtöltésképpen. Egy standnál még a Fresher's bálra való belépőjegyet is megvettem, bár nehéz szívvel, mert piszok drága volt. De biztos jó buli, meg hát Willy Wonka témájú úgyhogy nem mulaszthatom el. Sajnos. Sebaj, cserébe majd egy hétig nem eszek :D

A terembe - mert kiderült, hogy a DMW a Digital Media Workshopot takarja, ami egy Macintoshokkal teli számtek termet jelent - elsőként érkeztem meg, s vártam még egy darabig, amíg a többiek meg nem jelentek. A DMW álnév nem takart mást, mint a számítógép, a nyomtató és a könyvtárkezelés tudományát.
Uncsiiiii....

"Tanítás" után hazamentem enni, azzal a határozott szándékkal h délután visszamegyek a városba. De aztán mégse mentem, mert az esős-napos idő átfordult hideg-esős-icipicit napos időbe. Inkább magamra kaptam a pulcsimat, s kimentem rajzolni.

Holnap végre beiratkozás, s megkapom a diákigazolványomat! Már alig várom,  segítségével egy csomó kedvezményt fogok kapni, s végre nyithatok bankszámlát is.

ZN.

Aranyérem

Tízkor gyülekező a Knights parkban a többi épitésszel, belsőépitésszel és tájépitészel együtt. Miután leszálltunk a Pennhyrm roadon, rájöttem, hogy megint voltam olyan zseni h otthon hagyjam a térképet, így követni kezdtem egy csapat igencsak bizonytalannak tűnő embert, mert csalhatatlan emberismeretem azt súgta hogy ezek bizony gólyák. Sikeresen találtunk is egy épületet amire ki volt függesztve az egyetem eltéveszthetetlen kék fejlécű logója, s csak közelebbről nézve jöttünk rá, hogy ez biza a főépület csak hátulról. A helyzetet egy gyémánt fülbevalós férfi s egy agyoncicomázott nő oldotta meg, akik épp akkor jöttek ki az épületből, s határozottan tartottak valamerre, úgyhogy követtük őket, s szerencsésen megtaláltuk a keresett kampuszunkat. Az elkövetkező két órát egy csurig töltött teremben töltöttük ahol mindenféle hasznos infót tudtunk meg, beosztottak minket csoportokba (vegyesen, s nem kurzus szerint, mert ez az iskola különlegessége, s milyen jó, szeressük egymást!) s megkaptuk az e heti programot. Én a kettes csoportba vagyok, holnap valami DMW-m lesz és a DMW-ben találkozunk, csak tudnám mi az, s hol van... Ami érdekesnek tűnik, az a csütörtöki London-túra, ahol majd az épületeket kell leszkeccselnünk meg jól megobszerválnunk az útvonalat s a várost körülöttünk. Délután elmentem az International caféra ahol beszélgettem egy csomó némettel, amerikaival, olasszal, indiaival stb. A téma az olimpia volt, s volt kvíz, meg egy rajzverseny, ahol olimpiai logót kellet tervezni. Könnyűszerrel megnyertem, úgyhogy most lóg egy nem igazán arany medál a falamon s van egy olimpiai logós bögrém is teli csokival.

Bár kicsit csalónak érzem magam, a többiek tuti nem voltak Knights park beliek... 

ZN.

A második nap mindig jobb

Az első nap rögtön ébredés után elmentünk vásárolni az Ikeába. Csak a legfontosabbakat vettük: evőeszközök, paplan, párna, tálak, edények, lámpa, házimacska, lábgomba, s pénz, pénz, pénz. Utána a Tom volt olyan rendes s a milliónyi cuccommal egyetemben átfuvarozott a koleszba ahol megkaptam a kulcsokat s a szobámat. Amikor először megláttam egy kicsit csalódott voltam, mert hát sejtettem h kicsi lesz, de ennyire?!  De mostanra már nagyjából elpakoltam a cuccokat, kiakaszgattam a fülbevalóimat, kitűztem a szalagavatós fényképünket s az anyámtól kapott ajándékokat kísérő kedves kis feliratokat meg a London térképemet a falamra s így már egészen otthonos kis kuckó lett belőle. S ami azt illeti, kiderült, hogy a bevásárlásnál vétettem néhány hibát, pl. azt hogy véletlenül franciaágyra való takarót vettem, de a hozzáválasztott huzat normális méretű. Sebaj, élelmes lány vagyok, kettéhajtottam a takarót s úgy húztam rá a huzatot. Így kétszer olyan vastag s meleg :)

Délben elvitt a lakótársam bevásárolni, úgyhogy vettem sampont, fogkefét, miegymást. Épp csak a lényeget, kaját felejtettem el venni... A nap hátralévő részét a szobámba töltöttem, rettegve attól h kimenjek, és erre nem vagyok nagyon büszke. Mindenesetre barátkoztam, igaz a meglévő barátaimmal, neten keresztül. De még így is későn feküdtem le, mert az ablakom természetesen a ház ajtajára nyílik, s mindenki csapkod, zakatol s konferenciákat tart ott. De sebaj, az első nap mindig szar (ezt mondom a sokéves tábori tapasztalataimra, a Head Start Eventre s a Milestone Campre alapozva).

Másnap facebookon ráírtam a Head Start Eventes haverjaimra, s ez sikert is hozott, mert az egyikük visszaírt, s találkoztam is vele, s még egy csomó emberrel a Bridge House koleszból. Végigjártük a várost (vagy mit) s már tudom hogy hol a piac, a Tesco meg egy csomó fontos dolog. Tehát a népi megfigyelés ma is beteljesült: a második nap mindig jobb!!

ZN.

Egy új fejezet

Lassan mindenkitől könnyes búcsút vettem az utolsó hét folyamán, s felszálltam a Ferihegy kettőből induló gépre, s elszálltam a lemenő nap irányába. Mire megérkeztünk a szigetország fölé besötétedett annyira h a masszív felhőtakaró alól láthassuk a városok fényét. Annyira szép volt, hogy pillanatnyilag el is felejtettem hogy annyi stresszel jár a repülés, hogy a kezdeti imádatom kezd utálatba átcsapni. Ez persze nem azt jelenti hogy már nem szeretek repülni, inkább csak azt, hogy kicsit se szeretem ha percenként terroristának bélyegeznek, mert mondjuk a megengedettnél nagyobb a kézipoggyászom, vagy amiért nem egy van hanem kettő. És természetesen a 150 milis dezodor is Oszamától származik. A reptérről a megadott instrukciók szerint vonattal akartam továbbmenni, de mint kiderült a vonat nem megy a Viktóriára, ezért hagytam a fenébe s a jól bevált Greenlinera szálltam. (A vonat egy másik metroállomáshoz ment volna, s nem volt kedvem metróról metróra szállni, mert az nagyon sok macerával és lépcsőzéssel jár. A nagyobbik 25 kilós csomagomat pedig még húzni is fárasztó volt, nem hogy lépcsőn le-fel cipelni.) A viktorián kicsit bolyongtam mire megtaláltam a Metro  lejáratát, aztán szerencsétlenkedtem h pénzt töltsek az oyster kártyámra, mivel az automata nem fogadott el papírpénzt, a két nagy csomaggal pedig nehezen mozogtam. Nagy nehezen megtaláltam a District Line metróját, leküzdöttem magam számos lépcső mire kilyukadtam, mint kiderült, a rossz oldalon. Vissza az egész. A baj ott kezdődött hogy a túloldalra úgy kellet átmenni h fel a lépcsőn majd túloldalon le. S mint már említettem lefelé még csak-csak ment a csomagcipelés, sok pihenővel, de felfelé esélyem se lett volna, csak max. ha egyenként viszem őket. Arról meg szó se lehetett hogy egy csomagot is hátrahagyjak akár kartávolságon kívülre. A bonyodalmat egy gentleman oldotta meg, aki felvitte nekem a nagyobb csomagot. Hála neki. A metrón már annyira fájt a fejem, hogy muszály volt egy kis flektort kotyvasztanom, s mikor beleöntöttem a fehér port az üvegembe az utasok kezdet gyanakvóan méregetni. Úgy -otthoni idő szerint- egykor oda is értem az ismerősünk házához.

A kezem tisztára lehorzsolódott, s még mindig izomlázam van a csomagok miatt. Istenem, miért nem tudunk hopponálni? Azzal annyi fáradságot -és pénzt- tudnánk megtakarítani!

ZN.

Kingston: érdekességek

• 24 720 diák (ebből 4 124 külföldi)
• 2 916 iskolai tanár és dolgozó
• több mint 2000 internettel felszerelt iskolai gép, 437 000 könyv,  1 800 újság, 49 000 elektronikus újság, 136 500 e-book
• 5 kar, 4 kampuszban
• A karok:
• Faculty of Art, Design and Architetture (FADA) <--ez vagyok én :)
• Faculty of Arts and Social Sciences
• Faculty of Buisness and Law
• Faculty of Health and Social Care Sciences
• Faculty of Science, Engineering and Computing (SEC)
• A kampuszok:
• fő épület: Penrhym Road (arts and socia care sciences, engineering; computing and information systems, radiography, and science főhadiszállása)
• Kingston Hill (buisness, law, education, music, and health and social care sciences)
• Knights Park (architetture, art and design and surveying)
• Roehampton Vale (engenieering)
• St. George's (health and social care sciences)

...és több, mint 113 éves múlt.

 ZN.

A majdhogynem interjú

Miután beküldtem a portfoliom az összes egyetem közül egyetlen egy egyetem jelzett vissza hogy szeretnének élőben is látni engem, körübelül tíz A2-es rajz társoságában. A dolog kapóra jött, mivel ki ne örülne két nap szabadságnak amikor sulibajárás helyett Angliába utazhat?

A gépem hajnali hat órakor indult, teli álmos magyar utassal, s mikor földet értünk a Luton reptéren természetesen esett. Az egy órás buszút után a Viktoria stationtől metróval mentem tovább Kewba ahonnan pedig buszoztam Kingstonig. Kingstonban eltévedtem.

De még így is körübelül egy órával hamarabb értem hozzá, vizesen, átfagyva. Még a képeim is eláztak egyy kicsit, így érthető módon nem vettem túl jó néven, amikor lassan-lassan rádöbbentem, hogy valójában ez itt a reklám helye, s nem igazán kíváncsíak ránk. Körbevezettek, bemutattak egy power pointot, hogy miért válasszuk a Kingston Universityt, megmutogatták a másod és harmadévesek maketteit/portfolioit, majd volt egy igazán komolytalan interjú. Összefoglalva eléggé kiábrándító volt az egész, így másnap -mielőtt még hazaindultam volna- azzal vigasztalta, magam, hogy meglátogattam London nevezetességeit.

ZN.