A Szék

Szóval a 'live projekt' azaz az 'élő projekt' elnevezést viselte az a feladat, ami abból állt, hogy meg kellet terveznünk egy széket, majd megépíteni kartonból életnagyságban, de úgy, hogy kibírja azt az időtartalmat, amíg rajta ülve elfogyasztjuk az ebédünket.

Erről a projektről még Berlin előtt szereztünk tudomást, s a kirándulás teljes időtartalma alatt szorgalmasan gondolkodtam rajta, s sketchelgettem, de nem jutottam semmire. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy másik irányból közelítem meg a dolgot, s elkezdtem kis maketteket építeni, csak úgy random. Egy hétvége alatt el is készül úgy hat ilyen modell, amiből kettő, talán három volt érdemesebb továbbgondolásra.

Végül a tutorok közönségszavazata a legutóbbi mellett döntött.  

Csak azzal a kikötéssel, hogy kicsit gondoljam tovább, s fejlesztgessem. Bár nem igazán értettem, hogy mi a bajuk vele, s minek fejleszteni, azért megtettem minden tőlem telhetőt, s létrehoztam variációk sorozatát a témára.

Végül pedig kis segítséggel kifundáltam, hogy hogyan lehet stabilizálni egy kicsit:

Külsőre a helyzet szinte változatlan, de belülről a narancs felületeken a lábak össze tudnak kapaszkodni, így nem csúsznak szét, ha nagyobb terhelés éri az ülőrészt.

Miután a struktúrális részt letudtam építeni kezdtem a lábakat szépen sorba, s idő közben a színeken is gondolkodni kezdtem, habár a kifestés nem volt része a feladatnak. 

Tehát sok izgalom s nehézség után az ülőrész nélkül eredmény így nézett ki:

Majs kivágtam az ülőrészt is, s következett a terhelési próba, amin szegényke természetesen megbukott: a háromszög hegyei görbülni kezdtek. Természetesen ez előrelátható volt, s ha hallgatok a gépész lakótársamra, meg is előzhető, de vak voltam s süket, s egyedül a designt tartottam szem előtt. Sebaj, ez is egy tanulság, legközelebb majd okosabb leszek. Mindenesetre teleszurkáltam fogpiszkálóval a csúcsokat, s így sikerült elég stabillá tenni ahhoz, hogy elbírjon.

Másnap az aulában gyülekeztünk, s még mielőtt nekifogtunk volna az evésnek a falhoz állítottuk a székeket, s lefotóztuk őket.

Ím hát a végeredmények, két adagban:

S a művem közelebbről:

A bizonyíték, hogy elbír:

S más szögből:

S a társaság fele, ki-ki a maga székén:

Aztán az ebéd, amit mindenki magának főzött/vett:

Végül is minden jó, ha a vége jó, a szék nem dőlt össze alattam (van aki alatt igen, nagyon izgalmas ebéd volt), s hiába próbálkoztak, még a tutoraim alatt se. Miután a studióban nem tárolhattuk, hazahoztam, s most a szennyes tartó alatt várja, hogy szebb napokat lásson.

ZN.

A Tejtolvaj

Egy szép álmos reggelen kibotorkáltam a konyhába, elvettem a mélytányéromat a szárítóból, kicsit megtörölgettem a ruhaujjammal, majd levadásztam a müzlit a legfelső polcról s a tálba öntöttem. Azonban itt jön a fordulat, mert ahogy kinyitottam a hűtő ajtaját, hogy elővegyem a tejet, a levegőbe markoltam. Mindenki teje ott sorakozott szép rendben egymás mellett, viszont ahol az enyém szokott lenni nem volt semmi. Sorra néztem az összes többi tejet, hogy nem rakta-e valaki máshová, de nem találtam meg. Majd kétségbeesésemben még a kukában is megnéztem, hátha időközben megromlott -az angol tejek tudnak olyat csinálni, hogy egyik pillanatban még iszod s teljesen jó, elfordulsz, s a következő kortynál már masszív romlott tejfölt iszol - s valaki kidobta. De nem, a nevemmel ellátott doboz nem került elő. Nos, olyan fordult már elő, hogy egy pohárnyival kevesebb tejem volt, mint amire emlékeztem, vagy hogy egy-két tojás eltűnt, de olyan, hogy valaki EGY TELJES másfél liter doboz tejet szőrén-szálán eltüntet, az nem. Kis dühöngés és tanácstalanodás után eldöntöttem, hogy najó, ha nem müzli, akkor rántotta. De valószínűleg a Tejtolvaj is ezt a logíkát követte, csak épp így: müzli ÉS rántotta, mivel a tojásaim is eltűntek dobozostul. Amiben az a vicces, hogy pár nappal ezelőtt viccből az összes tojásra egyenként ráírtam azt, hogy ZS. De így is eltűnt. Nos, aki közelebbről ismer, az bizonyára tudja, hogy számomra a tej olyan mint az üzemanyag, a nap nem indul el nélküle. Én azt kiáltoznám a nádszálkisasszonyok helyébe, hogy 'tejet, tejet, vagy meghalok'. Nem is mondom mennyire mérges lettem, s úgy döntöttem, hogy bevárom a gyanúsítottat, s végre beszélek vele.Persze tagadott mindent, sőt, azt mondta hogy az ő porleveséből is eltűnt kettő, biztos mivel mindig nyitva hagyjuk az ablakot (nem is) s valaki bejön ott (persze). Tehát megesküdtem, hogy a következő tejemet foggal-körömmel fogom megvédeni. Tehát minden lehetséges helyre kiírtam, hogy 'csukd be az ablakot ha elhagyod a konyhát', s elhelyeztem pár elrettentő nyomtatványt is. Pl.:

fordítás: az isten szerelmére, ki a fene lopta el összes tejemet?!
alatta pedig: nemtudom ki vagy, de meg foglak találni, s megöllek

Az utóbbi egy meme, amivel még Denis rettenthetetlen amerikai focizó barátait is sikerül megijesztenem.

az ablakra meg kiírtuk, hogy 'figyelem, a szomszédok figyelnek'

Meg egy képet a boldog székünkről, akinek szemeket ragasztottunk.

ZN.

Gyors hír

Oké, tehát akit érdekel, végre valahára le lett osztályozva az esszé, amit még a téli szünetben kellett írni.
Részjegyek:
content: 5
structure:4/5
writing quality: 4
images and presentation: 4/5
referencing: 4

Tehát az összjegy B, ami az eddigi felméréseim alapján jó. (Három embert kérdeztem: két C és egy F)

ZN.

Francia

Igen, végre valahára elkezdetem újra franciát tanulni, habár nem volt könnyű. Gondolom legtöbben emlékeztek még arra, hogy múlt trimeszterben is megpróbáltam jelentkezni rá, de túl későn kaptam észbe, s ezért lecsúsztam róla. Idén az első jelentkezési napon jelentkeztem (valószínűleg többször is véletlenül), s úgy 1,5 hónap várakozás után meg is érkezett a levél, hogy gratulálunk, kedden s csütörtökön lesz órád 4-től 6-ig, s mindre kötelező eljárni. Kicsit meglepődtem, hisz mindkét időpontban óráim vannak, s még csak egyeztetni se lehet. Mindenesetre megoldottam, keddenként 3-tól 5-ig van órám, de általában uncsi és érdektelen a fickó, úgyhogy arról ellógom az utolsó órát, csütörtökön meg 1-től 5-ig van studióm, ami kb. csak rajzóra, úgyhogy onnan meg legálisan lógom el az utolsó órát. Kicsit zavaros, meg annyira nem jó, de ez van, s a franciaóra elég jó, mindkét tanárunk született francia, a csoportban általában kb. 8-18-an vagyunk (attól függően hogy van-e influenzajárvány vagy sem).

Még sose volt ekkora szükségem Hermione időnyerőjére.

ZN.

Berlin- day 4

Tehát utolsó nap reggelén egy olyan vidám kis hellyel kezdtük mint a krematórium  Persze odafelé megint csak eltévedtünk, mert hiába kérdeztünk meg bárkit a metróból felbukkanva, hogy jobbra vagy balra induljunk el csak rázták a fejüket hogy nem tudják (vagy hogy nem beszélnek angolul). Fél óra késéssel meg is érkezett az időközben két kilométeresre nyúlt csapat első befutói, ahol nagyon morcos tutorok s az idegenvezető fogadott bennünket. Ő egy ottani dolgozó volt, s csak németül beszélt, úgyhogy a svájci tutor fordított nekünk. Mint utóbb kiderült nagy szenvedéllyel művelte a munkáját, s minden tudását át akarta adni nekünk, így sok olyan dolgot láttunk ami nem kapcsolódik egész szorosan az építészethez.

Az előcsarnokban az oszlopok fákat vagy égő gyertyákat szimbolizálnak, a fény a tetejükön pedig természetes fény, ami a plafonba vágott lyukakon jön be. (Nem kell félni, a lyukak üveggel vannak befedve, úgyhogy nem esik be az eső a gyászoló tömegre rossz idő esetén.) Középen egy kis tó van az körforgást stb. szimbolizálandó, s a falakon a lyukakat egy ősi pogány templom ihlette. A csarnokból 3 ravatalozó nyílik, 2 kisebb egy nagyobb, nem túl érdekes, minimalista stílus, de van benne néhány extra: a szertartás végén a sír eltűntethető egy gombnyomással -lassan leereszkedik a mélybe- s a terem közepén lévő hatalmas vaskereszt lecserélhető tetszés szerint bármire. Ezután kalauzunk levezetett minket a mélybe, ahol két helyes kis koporsó várt ránk, begépelt valamit egy nagyon régi gépbe, (sztem DOS volt), s hirtelen bejött az ajtón egy robot, felkapta a koporsót, s elvitte magával.

Követtük, s eljutottunk egy helyes kis kék terembe, ami dugig volt koporsókkal. Kicsi, nagy, olcsó karton vagy drága lakkozott fa, minden s mindenki volt ott. Néhányan rosszul lettek. Majd tovahaladtunk, s elértünk a kemencékhez, ahol nagyban folytak a munkálatok, s három kis koporsó várakozott türelmesen a sorára a nehéz vas ajtók előtt. A szag igazán hozzáadott az extrákhoz, én onnantól kezdve nem is vettem levegőt, csak a számon keresztül.






Majd gyorsan megnéztük a helységet ahová hamvak hullanak, s szortírozódnak ki (a vas cuccokat visszaküldik a korháznak újrafelhasznosítani). Mag a több méretben kapható urnákat. Mire visszaértünk a csarnokba a lányok többsége nehezen lélegzett.



Ezután a kis kaland után nyugodtabb vizekre eveztünk: megnéztük a zsidó múzeumot.

cikkcakk alaprajzú, s ahogy mész körbe körbe, random ablakok
nyílnak random üres terekre amik a ürességet szimbolizálják amit a
zsidók hiánya idézett elő a német társadalomban 

Az egyik ilyen helyen alul a lyuk vas fejekkel volt kitöltve, 

s ha végigmászkáltál rajtuk, az egész visszhangzott s csörömpölt.

Ezután kaptunk egy kis szabadidőt a gép indulásáig, amit a President B megtalálásával s tanulmányozásával kellett töltenünk, úgyhogy a csapat kétfős csoportokra szakadt, s mindenki ment a maga útjára. A mi president B-nk Marsano Blumen, egy virág árus bolt volt. Persze nem csak virágot árulnak, hanem mindent: ami a designnal kapcsolatos. A boltjuk egészen elképesztő volt, s amikor megmondtuk h mi okból vagyunk ott egészen elképedtek, hogy vajon honnan tudott róluk egy londoni egyetem. Még teával is megkínáltak.

A gépet csodával határos módon senki se késte le. Berkin szép volt, jó volt, sok érdekes dolgot láttunk, de tuti hogy még visszamegyek hogy megnézzek olyan kliséket amik ebből a kirándulásból kimaradtak, pl. a berlini fal meg a reichtag. De majd egy melegebb időben, mondjuk tavasszal, mert ez a mínusz tíz fog átlag nem tett jót a közérzetemnek.

ZN.

Berlin - day 3

A harmadik nap reggelén álmosan indultunk útnak ketten, hogy megnézzük a Philharmonie-t. Ami azt illeti blicceltünk is, mert az az ostoba jegykiadó automata csak pénzérmét fogadott el, ami történetesen nem volt nálunk. A bliccelés nagyon felizgatta a ciprusi lányt, aki még valószínűleg nem nagyon bliccelt, mivel Londonban szinte lehetetlen, Cipruson pedig -saját bevallása szerint- nincs tömegközlekedés. Vagyis nincs számottevően. Mindenesetre az idegenvezető nagyon megörült amikor meglátta, hogy a várt 27+3 ember helyett csak 3 jelent meg. A Philharmonie amúgy nagyon szép volt, az s még több is, mint amit vártam.

A nagyteremben am. nem volt szabad fotózni, mert valaki épp gyakorolt a zongorán a délutáni előadásra. Persze fotóztam, titokban, úgy hogy senki se vette észre. Kiváló paparazzi lennék. Persze, mivel nem néztem bele a fényképezőgépbe a képek kissé ferdék, s nem beállítottak, de a lényeg azért látszik: a lélegzetelállító csarnok, ami egy toszkánai völgy ihletésére született.

Ja, amúgy egy csomó hasonló elemet véltem felfedezni ez, s az építész,  Sharoun másik épülete, a könyvtár között amit egy nappal előtte láttogattunk meg. PL.:

1. A csigalépcső:

a könyvtárban

a Philharmonie-ban

2. A lámpák:

a könyvtárban

 

a Philharmone-ban

3.A szines üveg ablak

a könyvtárban

a Philharmonie-ban

Aztán vonatra ültünk s elmentünk délre megnézni a Bauhaust, ami igencsak emlékeztetett a Szilágyira.

ZN.