Egy néhány hónappal ezelőtt, amikor időszűkében voltam, ezért ne tudtam írni, egy szép szombat hajnalban felszálltunk egy turistabuszra ami elvitt Leedsbe majd Canterburybe. Amikor azt mondom, hogy 'szép' az azt jelenti, hogy bár hideg volt mint a fridzsiderben, sütött a nap.
A kastély parkja majdnem annyira nagy volt, mint amennyire teli kacsákkal, ludakkal, hattyúkkal és egyéb madarakkal. Úgy különösebben semmi olyan nem volt benne, ami ne lenne máshol, de kellemes volt az ösvényeken sétálgatni a gyenge napsütésben. (A füvön csak a bátrak sétáltak, mert tele volt madárszarral). A kastély mögött pedig a legbonyolultabb s legnagyobb labirintus húzódott amivel valaha is találkoztam. Végre valaha úgy teljesen egészéből eltévedtem egy sövény labirintusban. Beletelt egy jó időbemire betaláltunk a közepébe, ahol egy kis kilátónak használt műszikla volt. Ott aztán leereszkedtünk a szikla gyomrába, ahol soha nem látott borzalmak fogadtak (vagy legalábbis ezt akarták elhitetni velünk a barlang tervezői). Amúgy egész jó kis tengeralatti hangulata volt kagylókkal meg mű mészkő formációkkal, csak a világítás volt egy kicsit eltúlozva.
A kastélyt magát is bejártuk, s belül -legnagyobb meglepetésemre- a gyéren berendezett középkori szobák mellet egy kettő igazán izéléses színvilággal megáldott helyiség is volt.
Épp akkor nyíltak a hóvirágok, amikor ott jártunk:
ZN.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése