Gyerekek

Ugye már meséltem, hogy időnként eltűnnek dolgok a hűtőből, s néha amikor Dália úgy dönt, hogy mégiscsak itt lakik, s hazajön s a konyhában buliznak, másnap boldogan takaríthatunk utánuk s nem csak a konyhát- a cuccainkat is. De sose szóltunk egy szót se, mindig nagyon elnézőek voltunk. Lehet hogy nem kellet volna.

Mikor hazajöttünk a húsvéti szünetből a konyhaasztalon egy szép kupac mosatlan edény állt- amit természetesen nem mi használtunk. De azért szépen elmosogattuk a mi cuccainkat, s Dália cuccait - úgy egy hét múlva, takarítás napon- elraktuk az egyik fiókos szekrénybe. Ezután körübelül másfél hónappal Dália ráeszmélt, hogy a cuccai nincsenek többé a színen, s egy halálos fenyegetést írt a konyha falra, hogy hogy merészeltük használni, nem elmosni, s eldugni a cuccait.

Visszaírtunk, hogy soha se használnánk más cuccát, de ha mégis, elmosnánk. (A norvég lány csak- jó diplomata módjára- cak annyit írt, hogy 'akkor se nyúlnék a cuccodhoz, ha megmenthetnék egy haldoklót vele.)

Erre dühében összefirkált mindent ami kedves nekük- természetesen a konzervnyitóra gondolok- s csöndbe maradt úgy két hétig. Persze ugyanúgy használta a cuccait, s nem mosta el - már amikor hazatévedt. S amikor eljött a Takarítás Nap, természetesen nem látta el a feladatát, s a takarítónő összeszedte az összes dolgot ami szerteszét hevert, hogy tudjon takarítani. Ekkor persze ő észrevette, hogy jééé, mosatlan cuccok! Biztos nem azért mert én nem mostam el, biztos a gonosz lakótársaim használták, s nem mosták el! Úgyhogy kaptunk még egy halálos fenyegetést.

Ja, és letépett a falról mindent, amit egyszer mi raktunk fel. Ostoba gyerek.