Második felvonás

Január elsején szállt fel a gépem Anglia felé, csakhogy valami hiányzott róla aminek nem kellett volna: én. Mivel én történetesen épp otthon lábadoztam 38,5 fokos lázzal.

Ennek nem így kellet volna történnie, de hát ez van. Negyedikére vettünk egy repjegyet visszafelé, addig otthon pilledettem. Másodikán konkrétan körülbelül 4x hagyhattam el az ágyamat, de legalább volt időm írni az esszémet, aminek az elvárt 1500 szónál sajnos jóval többje volt, s az ideális 50-50%-os asszírokról s egyiptomiakról szoló rész aránya valahogy 97-3%-ra billent, természetesen az egyiptomiak javára.
De legalább otthon voltam, dolgoztam, s jókat ettem.

A szünet összességében - mint fajtájának többi példánya - rövid volt. Hiába igyekeztem minden másodpercet beosztani, s időmet megosztani a család-másik család- barátok- házi feladat között, valaki mindig elégedetlen maradt, ahogy én is. Bár a váratlan Norovírus a kb két hetes szünetet megnyújtotta egy kb három hetes szünetté, egy hetet el is vett azzal, hogy 28.-a estéjétől fogva periódikus rendszerességgel belázasodtam, s ha nem vízszintesben voltam, akkor minden porcikám igyekezett meggyőzni arról h feküdjek visssza.

Az otthon minden előnyét kiélveztem: azt, hogy nem kell takarítani, mégis tiszta a konyha, hogy nem kell se vásárolni, se főzni, mégis van mit enned, s sokkal jobb minőségű, mint amit te bármikor is el készítenél, hogy elférsz a szobádban, még ha kupi is van s mind közül a legjobbat: a fürdőkádat, ami nélkül ember nem tudom hogy élhetne a földön télen.

Habár meg kell állapítanom, hogy itthon valóban hidegebb van, mint ott. Sokkal. Mikor leszálltam a gépről éjnek éjjelén, úgy fotóztam a havas dombot, mint egy ázsiai szubtrópusi turista aki még sose látott ilyet. Amikor 23.-án arra keltem, hogy havazik, gyönyörömben majdnem elájultam. Nem is esett többet, sőt, estére még az is elolvad ami volt. Nesze nekem hó.

Az esti sétarepülőzés egy kéj volt, főleg, hogy egy kerek órát késett a gépem. Mindenesetre este repülni tényleg nagyon szép, ha nem leszek lusta, majd rakok is fel rossz minőségű képeket arról a tájról, amihez foghatót nem gyakran látni. Ott fentről nem látszik más, csak a házak-kocsik-utcalámpák fénye, ami pontokból rajzolja ki a város s a környező falvak térképét, amiket lüktető fényszalagok kötnek össze, mint a faleveleket a nedv szállító erek. Azt hiszem sejtem, hogy honnan szedhette a designer az Avatar látványtervét..

Visszafelé amikor jöttem, épp ment le a nap, gyönyörű volt, mint egy képeslap. Csak ne kellett volna annyit sorban állni. A kézipoggyászomat feladtam, mert a személyzet azt állította, h túl sok az ember, s ingyen feladhatom ha akarom, így minden értéket kikapkodtam belőle, s benyomtam az újonnan szerzett hatalmas bőröndöm mellé. A repülő út jó volt, az újonnan kapott kindle-met olvastam, s félúton kértem a személyzettől egy üres poharat s kotyvasztottam magamnak egy flektort a wc-ben, mert úgy éreztem, mint a mesében a nádszálak, 'flektort, flektort, vagy meghalok!'. Utána már jobb volt, a mellettem ülő nőtől mégy egy csokit is kaptam a jó viselkedésemért.

A reptéren kis várakozás s hosszas keresgélés után megtaláltam a lakótársamat - azt amelyik autóval rendelkezik- s hazavitt egyenesen Seething Wellsbe, ahol ennek örömére közösen elmentünk a Nandos-ba, a többi, eddigre szintén megérkezett lakótársammal. Tehát újra itthon, fel a függönyöket, kezdődik a második felvonás.

De azért a telefonokat kéretik kikapcsolni, s a popcornt nem szétszórni.

ZN.